Egy korty a jóból Egy korty a jóból

 

Bemutatkozás

A Weinhaus Kft. a Kiskőrösi ÁG 1968 óta működő borászati üzemét privatizálta 1994-ben.

Cégünk a 2001-ben történt tulajdonos és menedzsment váltást követően jelentős fejlődésen ment keresztül, így Magyarország egyik legnagyobb szőlőfeldolgozója és borászati üzeme lett.

Az elmúlt 6 évben a kibocsátott bor mennyisége megnégyszereződött, az árbevétele 6-szorosára nőtt.

Büszkék vagyunk kollegáink szaktudására, mely a jelentős technikai és technológiai fejlesztések mellett, sikerünk zálogát jelenti.

A fogyasztók elismerését és visszatérő vásárlásait bizonyítja, hogy 2008-ban a magyar borkedvelők több, mint 7 millió palack Weinhaus Kft. által előállított bort fogyasztottak, ami a 2001-es évnek több mint az ötszöröse.

Nagy hangsúlyt fektetünk termékeink, kiváló ár-érték arányára, meggyőződésünk, hogy 500 forintos fogyasztó ár alatt is lehet megbízható, jó minőségű borokat kínálni, így hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a kultúrált borfogyasztás és annak kedvező élettani hatásai szélesebb rétegek számára váljanak elérhetővé.

Cégünk 2004 óta importál és palackoz külföldi, elsősorban vörösborokat és forgalmazza azokat a kereskedelmi hálózatokban. Célunk ezzel, hogy a választékot bővítsük, és jó minőségű külföldi borokat vonzó áron juttassunk el a fogyasztók asztalára.

Termékeink megtalálhatóak a Tesco, Lidl, Plus, Metro, Spar, Profi, Penny market, valamint a kisebb üzletek polcain is.

webdesign: anaiz
2007 © Weinhaus Kft